2020. augusztus 22., szombat

Hazaértem

 Jelentem, sikeresen hazaértem. Minden simán ment, eltájékozódtam egyedül a reptéren. :D Az utolsó héten nem történt már semmi érdekes, azon kívül, hogy egy utolsót vacsoráztunk a bandával, illetve egy utolsót karaokéztunk a lányokkal. A magyar tanárral elmentünk egy tengerpartra fotókat csinálni, nagyon jók lettek, majd mutatok belőle képeket. Illetve megkaptam a kimonos képeket  is. 




















































Egyébként a Narita reptéren éjszakáztam, ezért kellőképpen fáradt voltam ahhoz, hogy tudjak aludni a gépen, úgyhogy ezúttal nem volt ilyen gond. 











Összeségében nagyon jó volt ez az egy év, ha vége az egyetemnek még egy évre tervezek kimenni, ezúttal dolgozni, working holiday vízummal. Sajnos most ősszel elmarad ez az ösztöndíj, de ha a koronavírus is úgy akarja akkor tavasztól ismét várják  a magyar hallgatókat, úgyhogy ajánlom mindnkinek aki ilyesmin gondolkodik^^ 


Köszönöm, hogy velem tartottatok, majd még lehet újra indítom a blogot ha újra kijutok. 

2020. augusztus 10., hétfő

Nemsokára otthon

Hát közeleg a hazatérés időpontja, remélem minden simán fog menni a reptéren. A múlt héten megvolt az egyetlen online vizsgám. A többi órára beadandókat kellett írnom, meg prezentációt. A témák a magyarországi nemzetiségek történelme, ez angolul. Volt még japánul 3 előadásom. Kettő olyan volt, hogy egy utazási tervet kellett összeállítanom, az egyiket a Magyarországra látogató japánoknak, a másikat pedig a Japánba látogató külföldieknek. Az utolsó pedig arról szólt, hogy hogyan tudok én mint magánszemély a ruhaipar túlkapásaival szemben fellépni.  Mindegyik 10 perces körülbelül. Amikor ezekkel végeztem, akkor már csak araboztam és szórakoztam. Illetve elmentünk fürdőzni a haverokkal. 




Ezen a héten pedig mindenkivel megejtettem az utolsó közös vacsorát és szórakozást. Először a szobatársakkal mentünk el indiai kaját enni. Utána pedig karaokéztünk. Majd rá két nappal másik két japán barátnőmmel töltöttem a napot. De nem akárhogy. Tanár úr lejött Chibából fényképeket készíteni rólunk. Délután 3tól este 8ig fényképeket és videót készítettünk. Nagyon fárasztó volt, de ahogy kicsiben láttam a képeket, jók lesznek. Ez alkalomból felvettem a kimonomat, abban is készült sok kép. Épp hogy leértünk a partra időben este 9 órára, ahol is tűzijátékoztunk a többiekkel. Itt bevett szokás nyáron. Az este hátralévő részében már maradt rajtam a kimonom, aminek az lett a vége, hogy fagyival is meg a tengerrel is bekoszolódott :D Ekkorra már nagyon éhesek voltunk, mert dél óta nem ettünk semmit, ezért végre este 11 körül eljutottunk vacsorázni. Miután jól laktunk ismét a karaokéhez vezetett az utam. De ezúttal egy másik helyszínen, a barátnőim ismerősének klubjában. Hajnal 4kor értünk haza. Olyan jófej volt a tulaj, hogy hazafuvarozott minket. 























Hát ennyi történt velem mostanában. A következő bejegyzést már majd csak otthonról írom, a repülős beszámolóval együtt.  Sziasztok!