Jelentem, sikeresen hazaértem. Minden simán ment, eltájékozódtam egyedül a reptéren. :D Az utolsó héten nem történt már semmi érdekes, azon kívül, hogy egy utolsót vacsoráztunk a bandával, illetve egy utolsót karaokéztunk a lányokkal. A magyar tanárral elmentünk egy tengerpartra fotókat csinálni, nagyon jók lettek, majd mutatok belőle képeket. Illetve megkaptam a kimonos képeket is.
Egyébként a Narita reptéren éjszakáztam, ezért kellőképpen fáradt voltam ahhoz, hogy tudjak aludni a gépen, úgyhogy ezúttal nem volt ilyen gond.
Összeségében nagyon jó volt ez az egy év, ha vége az egyetemnek még egy évre tervezek kimenni, ezúttal dolgozni, working holiday vízummal. Sajnos most ősszel elmarad ez az ösztöndíj, de ha a koronavírus is úgy akarja akkor tavasztól ismét várják a magyar hallgatókat, úgyhogy ajánlom mindnkinek aki ilyesmin gondolkodik^^
Köszönöm, hogy velem tartottatok, majd még lehet újra indítom a blogot ha újra kijutok.




























































