Mivel töltöm napjaimat?

Mivel túl sok minden nem történik egy hét leforgása alatt, egy ideig kéthetente fogok frissítni. Nem akarok túl rövid blogbejegyzést. De Facebookon és Instagramon változatlan leszek. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy megismerkedtem a gólyákkal. Nos épp hogy jóba lettünk, mindenki hazament iskolakezdésig. Egy srác volt aki egyáltalán nem ment haza, illetve egy másik pedig csak egy hétig volt távol. A bandából hárman tartottuk a frontot :D De nagyon örülök, hogy legalább ők itt vannak, mert nélkülük már meghülyültem volna unalmamban. Együtt eszünk, amikor a részmunkaidős munkájuk engedi. Mikor angolul, mikor japánul beszélgtünk, hogy mindenki gyakorolhasson :D Mivel karaokezni nem mehetünk most, megoldottuk házi karaokeéval. Köszönet apának a program közreműkődésével :D Tegnap nagy eső esett, de már jön a tavasz^^ Egyik nap kinéztünk a tengerhez is.  Illetve egy étterembe is ellátogatunk. A többit pedig meséljék el a képek és videók :D Hülyeségért nem kell a szomszédba menni, de hát ezt csak így lehet kibírni.

Kaptam Tokyobol tejfölt így csináltam túrót :D (Aztán találtam a boltban :'D Nem is kerestem korábban, mert azt hittem nincs) 

                                                Körözött

                          Túrós tészta újragondolva a srácok által  :D

Az étterem

                                           

Napjaim a karanténban

Mióta anyáék elmentek, egész nyugisan teltek a napjaim, próbálok tanulni, illetve mozogni. Itt ugyan nincs kijárási tilalom, de ajánlatos otthon maradni. Úgyhogy csak akkor mentem ki amikor be kellett vásárolni egy hétre. Aztán megérkeztek az új elsőéves japán diákok. Az új szobatársammal is megismerkedtem. Nagyon kedvesek, rögtön megtaláltuk a közös hangot. Esténként együtt vacsároztunk. Néha meghívtak vacsorázni. Majd én is szeretném viszonozni, de ennyi emberre főzni nehéz :D Viszont magamnak főztem és abból megkínáltam egy két ismerőst és ízlett nekik. Népszerűsítem a magyar nyelvet és kultúrát :D Többen is mondták, hogy szeretnék felvenni a magyar órát illetve Magyarországon cserediákoskodni. Jó érzés ezt hallani. Ahogy lemegyek a konyhába, mindig van egy új arc akivel tudok beszélgetni. De sajnos mindenki hazamegy még, mert az iskola május 11étől kezdődik, a beiratkozási teendőik pedig befejeződtek. De egy két diák itt marad, illetve van aki csak egy hétre megy haza, szóval nem maradok társaság nélkül. Jártunk az óceánparton, illetve egy szülinapot is ünnepeltünk. De ezeken kívül a koliban ismerkedtünk. Májusban tér vissza mindenki, addig pedig pihengetek.

Az új szobatárs 

Készül a vacsi 

Más a fogalma a japán és  a magyar embernek a csípősségről :D

Banános tavaszi tekercs 

Húsos és sima palacsinta- nagy sikert aratott 

Edzés után 

Majd jelentkezem ismét^^

Utunk Anyáékkal

Március 12én fél 10re volt kiírva anyáék gépe, de miközben utaztam odafele, rájöttünk Ágival hogy hamarabb fog megérkezni a vártnál. Ezért a hátralévő időben idegesen utaztam, reméltem hogy anyáéknak lesz wifi a reptéren, hogy megkapják üzenetemet, miszerint várjanak nyugodtan. Talán nem koppra kellett volna kiszámolnom az érkezést. Mindenesetre egy óra várakozás után sikerült csak kommunikálni egymással, amikor is már nem tudtak tovább várni és vettek mobiladatos telefonkártytát. Hogy hogyan töltötték a várakozást, azt mesélje el anya fogalmazása, amit ide beilesztek.

Első órám Japánban

  Nagy készülődés és izgalom előzte meg Japánba utazásomat. Felkutattam a világhálón mindent ami érdekelhet. Szokásaik, életkörülményeik, a látnivalók.. Tervezgettem, hova tudunk eljutni kicsiny magyar pénztárcánkból úgy hogy a legtöbbet láthassuk. Ezt a részét nem is ecsetelném tovább, inkább rátérek az első órára, mert bizony az nagyon sok meglepetést tartogatott.

Megérkeztünk 11 órás repülés után Tokyó repterére, túl voltunk az ellenőrzéseken, majd kiértünk az érkezési oldal várójába…Na itt kezdődött a kálvária, ugyanis nem voltam az itt beszélt nyelv birtokában, a leány gyermekem pedig(aki itt tanult és élte mindennapjait és elvileg repesve várt) sehol. A hernyóvá betekert 18 kilós hátizsákomat vonszolva magam után próbáltam egy aránylag nyugodt helyet találni ebben a hatalmas térben, hogy kedvemre várhassam az én leánykámat.

A Leánykám sehol, viszont engem és a barátnőmet már szólított a természet, így úgy döntöttünk, felfüggesztjük ideg tépő várakozásunkat és keresünk egy mellékhelyiséget. Szerencsére minden ki volt írva angolul is és persze nemzetközi egyezményes jelekkel is el volt látva, így fogást kerestem nagyra sikeredett hernyócskámon, vonszolni kezdtem a toilett felé.. A barátnőmnek itt könnyebb dolga volt, hiszen ő gurulós bőrönd mellett döntött. Szóval, eljutottunk a kiszemelt helyiségbe, ahol megdöbbentő tisztaság fogadott. Álmélkodásunk még itt nem ért véget, sietve keresett mindenki egy szabad fülkét. Meglepetésemre a wc ülőke ahogy ráültem, melegíteni kezdett. Gyermekkori emlékeimből az maradt meg, hogy nem ülünk idegen wc re, de mivel nagyon tisztának találtam, úgy döntöttem kihasználom a lehetőséget és ráültem. Elvégezve ügyes-bajos dolgaimat ért a következő meglepetés, amivel az elején nem is foglalkoztam, hogy a WC mellett legalább nyolc gomb kínálta magát arra hogy megnyomjam.

 Kis tanakodás után átszóltam a szomszéd fülkében ugyancsak tanakodóba esett barátnőmnek, hogy ő melyik gombot nyomta meg, mivel hallván hallottam hogy neki sikerült az, amit én csak szerettem  volna. Az övé öblített. Gondoltam, én is megpróbálom, de nehezítette a feladatot az a tény  hogy minden japán írásjellel volt ellátva. Felnéztem a barátnőmre, aki ilyen hamar elérte azt, ami otthon csak egy gondolkodás nélküli pillanat, ebbéli tudásáról nem is tudtam, már hogy így ismerné a jeleket. Ezt a tényt hamar megcáfolta, mivel átszólt a fülkén keresztül, hogy „nyomj meg egy gombot!” Tanácsnak nem volt túl jó, de azért megpróbáltam a lehetetlent.

Megnyomtam egy gombot… Igen kellemes meglepetés ért, mivel az alfelemet meleg vízsugár kezdte locsolni. Hagytam egy pár másodpercig, majd segítséget várva a már kint dolgát elvégző barátnőmtől kikiáltottam: Nyomjam, nyomjam, de melyiket? Nem áll el a fenékmosó! Emese –mert így hívják a barátnőmet-nem foglalkozott ezzel a kis aprósággal, ő szorgalmasan bontogatta az összecsukható ollójával az én selyemhernyóvá bebábozódott csomagomat, hogy ezek után rendeltetésszerűen tudjam a hátamon vinni. A víz meg csak jött, lágyan simogatva az alfelemet. Kezdtem magam kínosan érezni, én itt csak üldögélek, Ő meg bontogatja nagy szorgalommal a csomagomat. Megint segélyt kérően kikiáltottam: De mit csináljak? Még most sem áll el! Válasz: Állj fel és kész! Na ez az a mondat, ami semmit nem segített szorult helyzetemen. A víz már ott is folydogált rajtam ahol igazán nem akartam, mivel ide-oda fészkelődtem. Még egy utolsót…Na még egyszer megpróbálom…-Mit csináljak?- hangzott kétségbeesett és az abszurd helyzetre vonatkozó , nevetésbe fulladt kérdésem….-Nyomd meg az összeset. Jött a felmentő válasz..

Nem tétlenkedtem tehát, igyekeztem feltérképezni a lehetséges gombokat, majd gyors helyzetfelmérés alapján sorba nyomogattam a mindegyiket. És láss csodát, a meleg vízsugár pár másodperc után alább hagyott. Összenyaláboltam utolsó megmaradt erőmet és rendbe téve magamat kiestem a fülke ajtaján. Minden feszültség és félelem, ami az út során felgyülemlett, most nevetésbe teljesedett ki. Miután magamra húztam a csomagot és az út porát is lemostam kezemről, arcomról, ismét hadrende álltunk és megkezdtük a lányomra várakozás második, idegtépő várakozást. WIFI és mindenféle kommunikációs eszköz hiányában álltunk a hatalmas épület jól látható részén és cikázó gondolataink társaságában próbáltunk higgadtan mérlegelni , szerény lehetőségeink között. Végső elkeseredésemben vásároltam egy SIM kártyát, amivel sikerült kapcsolatba kerülni elveszett Lányommal. Első óránk jellemezte egész Japán utunkat, szép és élménydús, örökre emlékezetes marad.

Az utazás többi része már zökkenőmentesen zajlott. Elindultunk visszafele Chitoékhoz. Útközben megálltunk az Ueno Parknál, hogy megmutassam nekik a cseresznyevirágokat. Chitoék nagyon kedvesen fogadtak minket ismét. Egy kis pihenő után este kinéztünk a közelben lévő folyóhoz.

Másnap ellátogattunk Shibuyába Hachiko kutyushoz és a legforgalmasabb kereszteződéshez. Az embermennyiség amit a képen és videón látni, kevésnek számít Chitoék szerint. o.o Akkor milyen lehet ha sok van? Délután pedig turizni mentünk Shimokitazawába, ami arról híres, hogy egymás hegyén hátán vannak ott a turkálók. Turkáltunk nekem egy kimonot 2000 yenért. Alaphangon 10000 yennél kezdődne egy, szóval nem is rossz fogás. Övet nem vettünk hozzá, mert többe került, mint maga a kimono :D Azt majd anyáék csinálnak nekem hozzá. Megkóstolták a sushit és a zöld teát. A sushi még csakcsak, a zöld tea kevésbé ízlett nekik :D

                                                      Chitoék a falra másztak tőlünk :D

Következő nap ellátogattunk a császár palotájának kertjébe. A rossz idő ellenére nagyon szép volt. Mikor már kellőképpen átfagytunk, elindultunk hazafele, mert a második programhoz nem volt kedvünk átázott cipőkkel. Viszont eszembejutott, hogy pont útba esik hazafele Asakusa, ami nagyon szép környék. Ezért leszálltunk mégegyszer megfagyni :D De megérte, mert nagyon tetszett anyáéknak. Terveztünk visszamenni jobb időben is.

Másnap jött a várva várt találkozás a Fujival. Anya barátnőjének ez volt minden álma. Délelőtt kirándultunk a Fuji tava körül, de sajnos nem sikerült megpillantani, mert szégyenlős volt és felhőfátyolba takarózott. Délután elfoglaltuk a szállást. Estefele szerencsére elmúlt a felhős idő és a Fuji megmutatta magát. Nagyon örültünk neki. Találkoztunk egy kedves öreg bácsival aki lefotózott minket. Ő is épp a Fuji fotózta. Megtudtuk tőle, hogy reggel érdemes felkelni, hogy lássuk a felkelő nap hatását a Fujin. Ezért reggel nagyon korán keltünk. De megérte mert nagyon szép látvány terült a szemünk elé. Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamentünk még pihenni kicsit. A következő program pedig az volt, hogy áztattuk magunkat a medencében amiből a Fujira volt kilátás. Ekkora már megint elbújt, de már nem bántuk.Még a hó is esett kis ideig.  Amikor már kiázott mindenünk hazafele vettük az irányt. Chitoékhoz érve vettük észre, hogy Emese a vonaton hagyta a telefonját.  Chitoék segítettek felhívni a vasútállomást. Másnap odavezetett első utunk, ugyanis még este eldöntöték anyáék, hogy inkábbb hamarabb hazautaznak, mert ki tudja hazafognak e jutni később. Miután sikeresen felvettük a telefont a megőrzőhelyről, a reptérre siettünk. Sikerült anyáéknak az aznap járatra jegyet venniük, így elváltak útjaink. Sajnos hamar véget ért, de jól éreztük magunkat, sokat nevettünk.

Fuji simi

A fürdő bejárata

Ugyan nem saját kép, mert benn nem lehet fotózni, de valami hasonlót kell elképzelni. Nekünk nem volt ilyen tiszta az ég. Ez amúgy a fürdő honlapjáról származó kép. 

                                                                   Chito ballagott

Saját kimonoban és Chito hakamájában 

Azóta pedig itthon tevékenykedem, amennyire tudok nem járok ki. Elkezdtem edzeni mert hiányzik a mozgás. Majd 28án megyünk karaokezniIlletve kaptunk egy új szobatársat, mert itt majd áprilistől jön az új tanítási év.

Majd jelentkezem ismét, ha történik valami érdekes.