2019. szeptember 29., vasárnap

3. hét


Hétfő:  Megbeszéltük a másik magyar lánnyal, Nikivel, hogy óra előtt lenézünk az óceánhoz, amíg még jó idő van. Erre aznap befelhősödött az ég. De attól függetlenül meleg volt. Nagyon jó volt az óceán, nem volt hideg ahogy arra számítottunk. Olyan a víz, mint egy hullámmedence, ahol folyton jönnek a hullámok 😊 Azzal játszottam, hogy kivitettem magam a part felé a hullámmal. Egy csomóan szörföztek. Egyszer én is kiakarom próbálni. Gyűjtöttem kagylókat is.  Miután kifürödtük magunkat, megszárítkoztunk a napon. Nem sok időm volt elérni a buszt, hogy odaérjek órára. Ezért koszosan, homokosan mentem az első órára :D Ami a marketing alapjai névre hallgat. Mivel a METU-n már tanultam hasonlót magyarul, értettem, hogy miről szólt. A turizmusmarketigről fogunk tanulni japánul.




A kedvenc kagylóm: Military mintás :D


Kedd: A mi egyetemünkön is tanítanak magyar nyelvet :O És aznap találkoztunk Király Attila tanárúrral, aki tanítja. Majd néha segítünk neki az órák lebonyolításában. Sok érdekes programról mesélt, amiket az iskola rendez. Majd lesz egy olya is, ahol magyar dalokat kell majd énekelnünk. Az iskolafesztiválon pedig magyar ételeket fogunk főzni. Ja és a legfontosabb: Hastáncolhatok is :D A sulifesztiválon szoktak táncos fellépések lenni. És megkapom egy régebbi cserediáklány ruháját 😊 Tanár úr óráján segítettem a diákoknak a kiejtésben, illetve, hogy én is fejlődjek, olyat is csináltunk, hogy Tanár úr mondta a szavakat, nekem pedig egyből le kellett fordítanom japánra.  Sajnos az órarendemet közben megváltoztatták, és nem lesz a magyar óráknál lyukas órám, ezért jövő héttől azt beszéltük, hogy majd néha egy egy 20 percre elkéredzkedek a másik órámról.

           Reggel találkoztunk ezzel a kisfickóval a konyha előtt :D

Szerda: Ma találkoztam először hosszabb ideig a segítő tanárommal, ugyanis ő tartja a bevezetés a turizmusba órát. Ez angolul van szóval egy kis pihi :D És tök jó fej, azt mondta nincs kedve minden órát megtartani, ezért terepmunka néven ellátogatunk valahová, majd egy fogalmazás formájában beszámolunk róla. Kérdezte mihez lenne kedvünk, és rávágtuk, hogy onsen :D  Talán jövőhét után már mehetünk is.  Volt egy kis szabadidőnk, ezért benéztünk a könyvtárba. Nem tudom mondtam e már, hogy milyen menő a diákigazolványunk. Egyrészt az nyitja a koliban a szoba ajtaját, másrészt van egy kis szerkentyű, ami leolvassa, és ezzel tartják számon, hogy ki vett részt órákon. És végül a könyvtárba is ezzel lehet belépni.

Csütörtök: Három japán órám volt egymás után, ugyanis három részre van osztva a nyelvvizsga felkészítés. Nyelvhelyesség, hallgatás és szövegértés. Nekem a legutóbbival vannak gondjaim a kanjik miatt :D Ha nem tudom mi van odaírva pontosan, úgy nehéz megállapítani, hogy melyik a helyes állítás a szövegről. De mindegyikből van még hová fejlődnöm 😊

Péntek: Marketin órám volt csak, folytattuk az anyagot. Jövőhéten kis tesztet írunk.  Óra után sétáltam egyet a környéken.

Szombat: Egész nap úton voltam. Elegem lett a bolti kajából, és saját főzésű kaját szerettem volna enni, ezért elmentem ismét a használt áruk boltjába. Ahol találtam is egy indukciós gáztűzhelyhez megfelelő edényt. De nem csak azt vettem. Gazdára talált még egy kis gőzölőgép és vettem egy biciklit is. Elég jó áron volt, ezért nem hagyhattam ott. 9000 yenbe került. Niki duplaennyiért vett, igaz az új volt. A biciklihez adtak egy matricát is, ami segít, ha ellopnák, Amit ugye itt nem szokás. Le se zárják, mert senki nem viszi el, de azért adtak hozzá egy lakatot. Én azért használom :D Ezt a matricát csak délután tudták odaadni, ezért hazakellett bicikliznem. Ja a használt bolt előtt Daisoban is jártam vágódeszkát stb. venni. Ezért nem bántam, hogy végre lerakhattam a sok szatyrot magamról. Viszont arra nem számítottam, hogy felfelé a hegyen elég nehéz biciklivel. Mire hazaértem, majd összeestem :D Lezuhanyoztam, kipakoltam pihentem kicsit majd mehettem vissza a matricáért plusz ételekért mert az már nem fért bele az első körben. Lefelé a hegyen nagyon mókás :D Másodjára már nem fáradtam el annyira felfelé, illetve volt annyi eszem, hogy inkább toltam a biciklit és meg se próbáltam feltekerni. Pedig van rajta váltó is.  Aztán főztem magamnak gyrost 😊 A nap többi részében a biciklizést pihentem ki.



Itt is van tyúkhúsleves por :D



Vasárnap: Először fordult elő, hogy nem reggel 7kor keltem. A bicikli megtette hatását. Aznap ismét nyeregbe pattantam, de most nem mentem messzire. Előző nap vettem spenótot és csak a főzelékhez vettem lisztet. Illetve odafele megálltam benézni egy ruhaboltba. Sok jó cuccot láttam, de nem vettem semmit.  Délután megfőztem a spenót főzeléket, illetve tanultam. Este amikor megettem a főzeléket, a kínaiak kíváncsian körbeálltak, hogy mi ez :) Mondtam , hogy kóstolják meg és ízlett nekik. Ja igen, a hús a gyrosból maradt meg, mert túl sok lett :D De teljesen jó volt hozzá.



Ennyike, folyt. köv. jövő héten

2019. szeptember 22., vasárnap

Második hét


Hétfő:  Vásárolni terveztünk menni a városba, de annyira esett az eső, hogy elhalasztottuk délutánra. Addig is játszottunk a Jenga és az Uno hibridjével :D Nagyon mókás volt. Délutánra sem hagyott alább az eső ezért elmaradt. Viszont jól szórakoztunk 😊




Kedd : Eligazítást tartottak az iskolában Kamogawáról az iskoláról stb. Délután pedig a szobatársaimmal elmentünk a városba. Bevásároltunk, illetve elmentünk sushizni. Nagyon jól nézett ki, mert a sushis egy „futószalagon” jöttek, és amelyiket rendeltem azt le kellett róla emelni. És nem is volt drága egy sushi 150 yen volt. Megkóstoltam többek között a poliposat, ikrásat, kagylósat és angolnásat is :D Ha sikerül rakok b ide egy videót róla.  Mivel már késő volt és az utolsó busz hazafelé 6kor elment, hazagyalogoltunk. Körülbelül fél óra volt szóval nem vészes. De még időben lefeküdtem, ugyanis másnap korán keltem.






                                       




Szerda: Ugyanis szerdán volt az évnyitó, ahol én mondta az újoncok nevében a köszöntőbeszédet. És hogy ezt tudjuk még előtte gyakorolni, így mi reggel 7-kor indultunk Toganéba. Kétszer volt időnk elpróbálni és úgy éreztem menni fog. Egy csomószor meg kell hajolni mielőtt elkezdem a szöveget. Amikor a lépcsőhöz érek, és a színpad közepén jobbra, balra majd az összes újonc egyszerre előre. Nos ez a próbán jól ment, élőben viszont annyira izgultam, hogy jobbra és balra elfelejtettem. Volt egy pillanatnyi kínos csend aztán kapcsolt a konferátor és mondta, hogy mindenki hajoljon meg egyszerre. De maga a beszéd jól ment, csak egyszer akadtam meg, pedig olvashattam :D Mindenki azt mondta, hogy szép volt a beszédem. Ezt a meghajlós bakit amúgy csak visszanézve láttam, ugyanis az egész ünnepség fennt van a youtubeon. Kirakom ide a linket, ha érdekel valakit. A beszédem 1 óra 30 perctől kezdődik, de a profik végig nézhetik az egész műsort is :P  





Csütörtök: A suliban előadást tartottak, hogy hogyan vegyük fel az órákat, milyen órák vannak stb. Illetve megnéztünk egy videót a helyes biciklizésről. Ezt az ellenkező haladási irányt még szoknom kell :D Tűz és balesetvédelmi oktatás volt. Jó tudni, hogy az egyetem földrengés és tsunami biztos. Otthon gondolkodni kellett milyen órákat szeretnénk felvenni.

Péntek:   Aznap ezt megbeszéltük a tanácsadó tanárainkkal. Mindenkihez kijelöltek egy tanárt, aki segít nekünk, bármi problémánk legyen. Az én tanárom pont nem ért rá, ezért egy másik tanár segített nekem is felvenni az órákat. Sok mindent szerettem volna felvenni, de vagy nem indult, vagy ütközött a japán nyelvórákkal :D Ezért azokon kívül most csak marketinget és bevezetés a turizmusbant tanulok. Az is érdekes, hogy itt egy félév 2 negyed évre van osztva. És a negyed év végén vannak a vizsgák. Úgyhogy duplán lesznek a vizsgáim yeah :D Viszont így több tantárgyat tudok kipróbálni. Az órarendem nem lett túl sűrű hétfőn egy óra, kedden kettő, szerdán 3, csütörtökön négy, majd pénteken ismét kettő. A szerencsétlenebbeknek azonban szombaton is vannak órák. Viszont a hétfőjük szabad cserébe.

Szombat: Ez volt az első nap, hogy egyedül elmerészkedjek valahova. Nem mentem messzire, mert interten és térkép nélkül nem vicces eltévedni. :D Azt meg sajnos sokszor szoktam. Vettem egy két dolgot amire még szükségem volt például egy szennyeskosár. Eleinte úgy gondoltam jó lesz nekem egy szatyorban is tárolni a szennyest. Kis naivan elmentem mosni, bár még nem volt tele. Mondom majd elmegyek még egyszer, ha kell. Hát, mivel 100 yennel működik a mosógép ezért nem annyiszor fogok mosni, ahányszor kedvem tartja. Hanem szépen összegyűjtöm és mikor már nagyon sok van. Amúgy is jó nagyok a mosógépek, elfér bennük. Ehhez a tervemhez vettem egy nagy szennyeskosarat. Illetve még kellett fogasok is. Itt sajnos nincs olyan, hogy szárító, az emberek egyesével szárítják a ruhát a fogasokon. Egyedül a bugyinak és zokniknak találtam kis szárítót.  Ezután meglátogattam egy szentélyt, amit akkor fedeztem fel, amikor suhsizni mentünk a szobatársakkal. Nem tudtam, hogy be lehet e menni, ezért nem mertem.  Az utolsó utam egy használtáru kereskedésbe vezetett. Mint kiderült nem csak ruhákat árul, hanem a mosógéptől elkezdve gyerekjátékig mindent. Láttam ott használt edényt is, szóval jövő hónapban innen fogok venni, hogy ne csak bolti kaján éljek majd. A ruhaválaszték nem túl nagy, viszont jó dolgokat láttam. Ha lesz pénzem mindenképp visszatérek majd még ide.




Vasárnap: Mára csak pihenést tervezek, illetve felfrissítem az arab tudásom, nem szeretném ez alatt az egy év alatt elfelejteni.
Tali kövi héten 😊

2019. szeptember 16., hétfő

Első hét


11.én elvittek minket busszal bevásárolni, sok boltot meglátogattunk. De a kedvencem a Daiso lett :D Már azelőtt is hallottam róla, hogy Japánba jöttem volna. Nagyjából minden 100 yenbe kerül ott, kivéve amire feltüntetik, hogy pl 200 yen vagy hasonló. De alapból ki se írják a 100yent, mert úgy vannak vele, hogy ahova nincs máshogy feltüntetve, az 100 yen. És szárítótól kezdve edények törülköző stb. minden van itt. Még sminket is vettem is, és egész jó minőségű. Mivel nem volt melegvíz és áram a tájfun miatt, úgy gondolták, hogy biztos nem zuhanyoztunk le és ezért olyan kedvesek voltak, hogy elvittek minket ingyen egy hotelbe, hogy fürdőt vegyünk. (Én amúgy zuhanyoztam hideg vízben, olyan jól esett a párában.) A hotel neve Mikazuki és nagyon szép volt. Én egy egyszerű zuhanyra számítottam, de tévedtem. Ugyanis egyből megismerkedhettünk a japán fürdőszokásokkal. Lányok és fiúk külön részen vannak, és miután levetettük a ruhákat leültünk egy kis sámlira, hogy lezuhanyozzunk. Csak ezután léphettünk be a melegvizes fürdőbe. Nagyon hangulatos volt, volt egy kinti rész ahol előttünk az óceán terült el. Sajnos nem lehetett ott fotózni de magáról a hotelről csináltam. Ezután az egyetemre mentünk ahol papírokat töltöttünk ki és ebédeltünk. Finom az ebéd a menzán és az ára sem vészes. Később majd lehet rá bérletet venni.










 
12.-e A következő nap folytattuk a bevásárlást, megint benéztem a daisoba. Van egy érzésem, hogy gyakran fogok ide járni :D Sok boltban jártunk ismét, majd ismét az egyetemen ebédeltünk.  Ekkor találkoztam a szobatársakkal. 4en vagyunk egy szobában és addig csak 1 lánnyal találkoztam. De aznap megismertem a többit is. Mindegyik nagyon kedves. A szoba is szép, a fürdő 3 szobára közös, a folyosó végén. De hetente jön egy takarítónő, úgyhogy semmi gond.







 13.-a Másnap írtuk a szintfelmérőt. Volt egy nyelvhelyesség, egy hallás utáni és egy szövegértés része. Minden részben a kérdések végefele nehezedtek a kérdések a nyelvvizsga szinteknek megfelelően. A legvége felé már tippeltem de amúgy szerintem jó lett :D Eredmény nem tudom mikor lesz.  Ezután meglátogattuk a 7 eleven nevű boltot, ami a legközelebb van a kolihoz, gyalog is megközelíthető. Bevásároltam kajából. Eddig még nem csalódtam egyikben sem. Igaz ugyan, hogy hűtött és fagyasztott termékek, de teljesen finomak. Úgyhogy ez pedig a másik kedvenc boltom 😊 Este meghívást kaptunk a kínai cserediákok közös főzőcskéjére, ugyanis aznap volt a Hold fesztivál, amikor is a legszebb és legteltebb a hold. Kb. 20an gyűltünk össze a nappaliban és nagyon jó hangulatban telt az este. Finomak voltak az ételek is, amiket főztek. Mikor végeztünk az evéssel épp Unozni kezdtünk volna amikor is megszólalt a tűzriasztó. Mindenki összegyűlt lenn és nem értettük hogy mi van. De aztán kiderült, hogy nem volt igazi tűz viszont mindenkit visszaküldtek a szobába ezért az Unozás elmaradt. A fiúk azért nincsenek rajta a képen mert ők főztek :D







                                  Ezek mind mirelit kaják






                                               A vacsi





14.-e Aznap szabadok voltunk és próbáltunk magunknak sim kártyát intézni, hogy ne csak a koliban legyen net. Bementünk egy Docomoba de az ottani árak nagyon magasnak tűntek, úgyhogy tettünk egy 20 perces sétát a Yamada Denki nevű elektronikai boltba. Útközben megkérdezte egy férfi, hogy minden oké e nem tévedtünk el? Aztán amikor megérkeztük, rájöttünk, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoltuk. Kell hozzá egy Japánban készült bankkártya, de szerencsére azt tudtunk ott igényelni. Ha minden igaz egy hét múlva megjön. És aztán tudunk sim kártyát venni. Az egyik eladó, aki segített nekünk kitölteni a papírokat, kiderült, hogy ő is a koliban lakik és ott volt az előzőnapi közös főzésen. De hát annyi új arc van, hogy nehéz mindenkit megjegyezni :D Meg vele nem beszéltem aznap este. Kaptunk a főnökségtől egy kis csomagot, amiben egy super marios törülköző és egy cuki pingvines táska volt. Lehet azért, mert külföldiek vagyunk? Aztán átmentünk a szomszédos boltba, ahol találkoztunk az előbb említett sráccal. Épp szüneten volt. Felajánlotta, hogy visszavisz minket oda, ahonnan elsétáltunk odáig. Nagyon örültünk neki, mert nem volt kedvünk megint 20 percet sétálni.  Szóval mindenki kedves velünk 😊 Ezután volt egy fél óránk a busz indulásáig ezért benéztünk egy kínai étterembe mert már éhesek voltunk. Ízlett, amit rendeltünk. Aztán visszajöttünk a koliba.








                                                             


                                 Az étteremben






15.-e Másnap itthon tettem vettem kivasaltam a bőröndben összegyűrődött ruhákat. Ismét meglátogattam a 7elevent :D Illetve írtam a blogot. Megkértek, hogy mondjak egy beszédet az évnyitón, ami 18.án lesz, szóval a beszédemet is gyakoroltam. 

Így telt az első hetem Japánban 😊 Jövőhéten ismét találkozunk.

2019. szeptember 14., szombat

N. 0 : Milyen volt a repülőút?


Sosem repültem még előtte, ezért egy csomó kérdés volt a fejemben. Vajon nem kell e kipakolni a bőröndöt, ha valami olyat találnak benne? Vajon megérkezik a bőröndöm amikor leszállok? stb. Mi a LOT-tal utaztunk. A Liszt Ferenc reptéren a csomagok feladásánál összebarátkoztunk egy hölggyel, aki szintén Varsóig utazott, ő segített nekünk lemérni, hogy tényleg nem lépte e át  a bőrönd a 23 kilót? Otthon megmértük ugyan, és 22 kilót mutatott, de azért az nem mai mérleg már :D Izgultam, hogy nehogy meghaladja, mert nem akartam ráfizetni, viszont kipakolni se volt kedvem belőle. De szerencsére a mérleg pont 23at mutatott. A másik meg kis cuki bőrönd volt, azt nem fenyegette a veszély. Amúgy 10 kg volt. A hátitáskámban pedig csak az iratok és pulcsi volt.  Ezen kívül még fel lehetett vinni egy laptop táskát ezért azt külön vittem. Ezután a következő lépés a biztonsági kapu volt, ahova már a hozzátartozók nem jöhettek be, ezért előtte könnyes búcsút vettünk. Féltem, hogy a biztonsági kapunál besípol például a kabátom csatja, de minden simán ment. Átvilágították a kézitáskát, majd visszakaptam. Ekkor már csak várni kellett, hogy megnyíljon a kapu és felszállhassunk a gépre.

A gép Varsóig ment. Hamar eltelt ez az egy óra, csodáltam a kilátást, ugyanis ablak melletti helyet sorsolt nekem a gép. Nem csináltam képet, a hosszú úton akartam, viszont ott nem sikerült. Mikor megérkeztünk Varsóba 4 óra szabadidőnk volt a csatlakozás indulásáig. Amikor nyílt a kapu, megindultunk. Annyi ember várt a sorban, hogy azon gondolkoztam ennyi ember, hogy fér el a repülőn. De aztán csak felfért mindenki. A repülő pedig hatalmas volt, nem olyan kicsi, mint az egy órás útnál. 3 oszlopban voltak a székek, egy oszlopban 3 szék egymás mellett. Itt is ablak mellett ültem, viszont pont a szárnynál, ezért, ha látni akartam, hátra kellett hajolnom. Viszont nagyon szép volt a felhők felett, mintha egy havas táj lenne. De ahogy mondtam, túl sok képet nem tudtam csinálni. 



 Vacsorát és reggelit kaptunk, és finom volt mindegyik. Viszont 10 órás volt az út és nem tudtam aludni, ezért nagyon fárasztó volt.  Kétszer felálltam kicsit megmozgatni a lábam. Filmet néztem és zenét hallgattam az ülés előtt lévő kis monitoron. Éjszaka kicsit hideg volt, fázott a lábam. Majd végre megérkeztünk, a Narita reptérre, ahol is vártak ránk. Mikor mindenki megérkezett elindultunk Kamogawa felé a busszal.  Mire odaértünk már este volt. Érkezésünk előtt volt egy tájfun a megyében ezért nem volt áram, a levegő viszont nagyon párás volt. És légkondi nélkül bizony nehéz volt aludni. De végül sikerült. Másnapra amúgy megoldódott az áram problémája. A hét többi napjáról a következő bejegyzésben.  


Kevinnel próbálunk aludni :'D