2020. február 16., vasárnap

Intenzív órák

Hétfőn és kedden elbúcsúztattam a barátokat, akiknek letelt az idejük Japánban. Szerdától pedig megkezdődött az intenzív hagyományos japán kultúra óra, ahol a kabuki színházról tanultunk. 4 napig tartott, az első nap a kabukiban használatos ruhákat nézhettük meg, illetve próbálhattuk fel . A második napon a tanár úr, aki szintén tagja a kabuki színészeknek, megmutatta  hogyan zajlik a kabuki smink feltevése. Eredetileg sötét volt, mert nem volt még lámpa  a színházban a 18. században, ezért fehérre festették az arcukat, hogy messziről is jól látható legyen. Utána pedig tanár úr mutatott nekünk egy részletet egy előadásból. Mi is megtanultuk az alaplépéseket. A lényeg, hogy a lábakat behajlítva, a csipőnkre kell összpontosítani. Illetve sok videót is néztünk, több darabot is megnéztünk az óra keretein belül. A hardmadik napon a harcot imitálást tanultuk  meg. A kabukiban harcjelenetnél nem érhetnek össze a fegyverek, mindent egy bizonyos távolságból, lassan és eltúlozva mutatnak be. Tanár úr még egy szaltót is bemutatott nekünk :D Utolsó nap pedig csoportokba kellett egy 5 perces történetet megjeleníteni az eddig tanult mozdulatok alapján. Erre készültünk fel, illetve az utolsó órán pedig előadtuk. Vasárnap csak pihenek, illetve pizzát készítettem :D És utolsó simitásokat végzem az útiterven, hiszen jövő héten jön Baba <3 De előtte még egy másik intenzív tantárgyam is lesz. A következő bejegyzést majd csak 2 hét múlva írom meg, amikor Baba hazament :(













Egy fa már korán kezdi :D 



Addig is minden jót^^ 

2020. február 9., vasárnap

20. hét

Ez a hét is nyugisan telt el, attól eltekintve, hogy csütörtöktől vasárnapig egy vizsga helyett írandó fogalmazással bajlódtam. Egy világörökséget kellett kiválasztani és arról írni. De nem csak leírás szerűen, hanem a saját véleményt is beleadva, hogy mik azok az értékek amiatt örökség lett. Illetve, ha van még egyéb megjegyzésünk ezzel kapcsolatban akkor azt is. Én egy magyar örökségről akartam írni, egyrészt azt ismerem jobban, illetve a tanár is biztos unja már a sok japánról írt fogalmazásokat :D A hortobágy mellett döntöttem. Miközben írtam eléggé le voltam törve, hogy nem leszek kész időben, de végül is sikerült. Az elmúlt 3 napban energiaitallal vészeltem túl az éjszakázásokat. De azért szombaton egy kis kikapcsolódás gyanánt elmentem a barátnőkkel karaokezni egyet utoljára, ugyanis a thai, malajziai és vietnámi barátnőknek lejárt az egy évük, és mennek haza :( Ezért ma este tartunk egy búcsúbulit, mindenki főz valamit. A következő héten indulnak az úgy nevezett intenzív órák, ahol 1-5 óráig egy tantágyat tanulunk. Ha jól tudom ezekre nem kapunk jegyet. Aztán pedig végre jön a babám^^ Ja túl vagyok a vizsgákon, az egyik nagyon jól ment a másik kevésbé :D A vizsga után összefutottam a magyar tanárral, és mivel már nem volt dolgom besegítettem neki a tanulók levizsgáztatásában :D Jó kis élmény lett. Tanár úr csinált róla képet, ahogy körbe járkálok a puskázást megelőzve :D Majd ha megkaptam a képeket feltöltöm ide.

A támagatóm: Energia ital 

Sütőtököt csináltam. Nem olyan édes, mint az otthoni 

Epres kóla. Érdekes 


Karaoke előtt pizzáztunk 





Hát ez most nagyon nyúlfarknyi lett, folytatom legközelebb^^ 

2020. február 2., vasárnap

19.hét : Nyugis hét

Kedden és szerdán az egyetem felvételi vizsgáját írhatták az ide jelentkezők, ezért nem volt tanítás. Elmentünk egy barátunkhoz, aki már megunta a kollégiumot, és beköltözött egy albérletbe. Alapvetően egy évig maradhat minden új diák, és másodéves kortól keresnie kell magának albérletet. De ha benyújt egy kérvényt, akkor maradhat többet is. Illetve aki hamarabb megunja, annak nem muszáj az egy év sem. Csinált nekünk gyouzát, úgyhogy már harmadjára ehettünk gyouzát. :D Utána pedig az elmaradhatatlan karaoke :) Ahogy összevissza kattingatott, Natcha barátnőm rátalált erre a gyöngyszemre :D





                           Eskü a véletlen műve



Másnap modellt álltam Natchának, mert elakarja adni a ruháit, amit nem visz haza, és az összeget jótékony célre fordítja. Úgyhogy most van egy csomó jó kép rólam. Ja és én is támogattam, 3 felsőt vettem tőle. Illetve nem csak tőle, a konyhában esténként mindenki árulta a ruháit, amit nem akart visszavinni, és nagyon olcsón adták :D










A hét többi részében pedig tanulni próbáltam, ugyanis kedden és szerdán vizsgák lesznek. Az egyik nagyon könnyű, a másik nagyon nehéz.

Mostanában nagyon megszerettem a tavaszi tekercsnek nevezett tésztát. Rétestésztára hasonlít, és azt rak bele az ember, amit akar. Még Natcha mutatta nekem. Banánnal isteni finom, de én még tovább bolondítottam egy kis Nutellával :D Illetve ananásszal is finom. De lehet bele kuoricát, zöldségeket is rakni. Az egyik nap összetalálkoztam Natchával a konyhában, úgyhogy közösen csináltunk ilyet. Ez alkalommal csokit és mályvacukrot is raktunk bele.



Tanárúr hozott nekünk a magyarországi látogatásáról konzerves töltött káposztát :D Nem is tudtam, hogy van ilyen

Jaj és nem is mondtam, hogy sikerült a nyelvvizsga^^  A pontokat majd jövőhéten kérdezem meg Tanárnőtől.

Most ennyi, jövő hétre szorítsatok^^