Hétfőn és kedden elbúcsúztattam a barátokat, akiknek letelt az idejük Japánban. Szerdától pedig megkezdődött az intenzív hagyományos japán kultúra óra, ahol a kabuki színházról tanultunk. 4 napig tartott, az első nap a kabukiban használatos ruhákat nézhettük meg, illetve próbálhattuk fel . A második napon a tanár úr, aki szintén tagja a kabuki színészeknek, megmutatta hogyan zajlik a kabuki smink feltevése. Eredetileg sötét volt, mert nem volt még lámpa a színházban a 18. században, ezért fehérre festették az arcukat, hogy messziről is jól látható legyen. Utána pedig tanár úr mutatott nekünk egy részletet egy előadásból. Mi is megtanultuk az alaplépéseket. A lényeg, hogy a lábakat behajlítva, a csipőnkre kell összpontosítani. Illetve sok videót is néztünk, több darabot is megnéztünk az óra keretein belül. A hardmadik napon a harcot imitálást tanultuk meg. A kabukiban harcjelenetnél nem érhetnek össze a fegyverek, mindent egy bizonyos távolságból, lassan és eltúlozva mutatnak be. Tanár úr még egy szaltót is bemutatott nekünk :D Utolsó nap pedig csoportokba kellett egy 5 perces történetet megjeleníteni az eddig tanult mozdulatok alapján. Erre készültünk fel, illetve az utolsó órán pedig előadtuk. Vasárnap csak pihenek, illetve pizzát készítettem :D És utolsó simitásokat végzem az útiterven, hiszen jövő héten jön Baba <3 De előtte még egy másik intenzív tantárgyam is lesz. A következő bejegyzést majd csak 2 hét múlva írom meg, amikor Baba hazament :(
Addig is minden jót^^
Egy fa már korán kezdi :D
Addig is minden jót^^








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése