Az a megtiszteltetés ért, hogy Klaudia barátnőm megkért, hogy osszam meg élményeit a blogomban. A blogom olvasói szívesen olvasták a kalandjaim Japánban, így azt gondolom, az is érdekes lehet számukra, hogy milyen lehet a Japánnal szomszédos Koreában egy hasonló csereprogram. Így lentebb az ő beszámolója olvasható.
Cziczeri Klaudia vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának japán főszakos, koreai minoros hallgatója. A 2020/2021-es tanév tavaszi félévét a szöuli Kyung Hee Egyetemen töltöttem el a Campus Mundi ösztöndíj támogatásával, melyről a további paragrafusokban röviden be szeretnék számolni.Dél-Koreában később kezdődött a tavaszi félév, mint Magyarországon, így már február közepén ki kellett utaznom az országba a kötelező karantén miatt. A két hét letelte után március 1-én megkezdődött az online oktatás. Az egyetemen nagyrészt online oktatás folyt, azonban kisebb számú óráknál digitális módszer használata helyett tantermekben, személyesen tartották meg a tanórákat. Sajnos az én esetemben csupán online órák voltak, mivel az összes választott tantárgyamnál több mint 15 jelentkező volt, de szerencsére az internetes platformon is volt lehetőségem ismerkedni az osztálytársaimmal.
Nem ez az első alkalom, hogy a Campus Mundi ösztöndíj pozitív bírálatának köszönhetően külföldön folytathattam tanulmányaimat egy részképzés során: a 2019/2020-as tanév őszi féléve során a kiotói Ritsumeikan Egyetemen folytattam tanulmányaimat. A Campus Mundinak köszönhetően egy Magyarországtól nagyon távol lévő, teljesen más kultúrával rendelkező országban élhettem le hónapokat, s a megkapott támogatás egyértelműen megkönnyítette kinttartózkodásomat. Az ösztöndíjnak a külföldi részképzés során teljesített tanegységek részben kapcsolódnak tanulmányaimhoz: elsődleges célom Dél-Koreában a koreai nyelvtudásom fejlesztése volt, melyet az órákon való folytonos részvétellel, kellő szorgalommal, s lelkesedéssel sikeresen véghez vittem. A Korean language 2 és Korean-English Consecutive Interpretation 1 tanórákon a koreai nyelven való kommunikációra, nyelvtanra, illetve a koreairól angolra való tükörfordításra fókuszáltunk. A Korean language and Korean culture kurzuson koreai nyelven folytak az órák, s a félév során ez jelentette számomra a legnagyobb kihívást, egyben ez az óra segített leginkább a nyelvtudásom fejlesztésében is. Legvégül az Introduction to Qualitative Research Methods szemináriumon egy rövidebb, lényegretörő ismertetőt kaptunk a kvalitatív kutatási módszerekről.
Összességében az órák teljesíthetőek voltak, s nem okozott különösebb problémát a vizsgára való felkészülés sem. Az oktatás színvonalával, technikai felkészültséggel elégedett voltam, a digitális formában megtartott órák is bármiféle nehézség nélkül bonyolódtak le. A Kyung Hee Egyetem Dél-Korea egyik legjobb, legpresztízsesebb egyeteme, s büszkeséggel tölt el, hogy a Campus Mundinak köszönhetően itt tölthettem el cserediákként a félévet.
Amit leendő Campus Mundis ösztöndíjasoknak mondhatok az az, hogy biztos vagyok benne, a Tempus Közalapítvány közreműködésével való részképzési lehetőség fontos, s értékes lesz nem csak szakmai, hanem személyiségünk fejlődése szempontjából is. Egy külföldi országban való lét huzamosabb ideig új szemléletre, szakmai kapcsolatokra és tudásra tehetünk szert. A megszokott környezetből való kiutazás új kihívások elé állít minket egy eddig (valószínűleg) szokatlan környezetben, mely hozzájárulhat személyiségünk megerősödéséhez, függetlenebbé való válásunkhoz, s interkulturális közegben való alkalmazkodáshoz. Én a Campus Mundi támogatásával kétszer is megtapasztalhattam ezeken a területeken való fejlődést személyes szempontból is, illetve ez alkalommal az idegennyelvi kommunikáciom (hétköznapi, szaknyelv) koreai nyelven is jelentősen javult. A járványhelyzetre való tekintettel számos nehézség is akadt, mely kihívást jelentő helyzetre is találtam megoldást, s mindemellett a logikus gondolkodásom, ötletkidolgozásom, kreativitásom is egy különböző kultúra értékeivel szembesülve tovább fejlődött.
Összefoglalva, a Campus Mundi ösztöndíj pozitív bírálatának köszönhetően egy újabb rendkívül hasznos 4 hónappal lettem gazdagabb.





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése