Nem tartózkodtam sokáig Kamogawában, ugyanis a hétvégére megint elutaztam, Tokyoba a barátnőmhöz, aki egy fél évig
volt nálunk cserediák. Reggel indult a busz, sikeresen megérkeztem. Viszont nem
én lettem volna, ha nem tévedtem volna el legalább egyszer :D Azt mondta, ott
fog várni, ahol leszállok a buszról, de végül nem ott várt. A jegypénztárhoz
kellett volna eljutnom, de nem sikerült így inkább megálltam és odajött hozzám.
Először Akihabarába mentünk. Megnéztünk 2 szentélyt, megtanította, hogy mi a
szokás a szentélybe lépéskor. Először balkezünket megmossuk, majd a jobbat és a
szánkat is megtisztítjuk. Aztán pénzt dobunk a szentélybe, kétszer meghajolunk,
tapsolunk kettőt aztán imádkozunk. Az ima végén megint meghajolunk kétszer. A
második szentélynél esküvőt tartottak éppen. Vettem mikujit, ami egyfajta jóslatféleség.
Választok egy tetszőt, és elmondja mennyire leszek szerencsés. Nekem kétszer is
a legnagyobb szerencse jött ki :D A pénztárcámban kell tartani. Most van a gyerekek egyik ünnepe, a shichigosan, ezért mindenütt kimonoba öltözött gyerekek voltak. A három és hét éves lányok, és 5 éves fiúk ünnepe ez.
Ezután Asakusába mentünk, ahol találkoztunk
egy másik japán ismerőssel. Őt a sulifesztiválon ismertem meg. Itt is elmentünk
egy szentélybe, illetve rament ebédeltünk. Desszertnek egy gombóc szerű sütit ettünk. Rengetegen voltak, ha nem vigyáztam
elsodort a tömeg :D Majd elmentünk a Tokyo SkyTreehez, ami a legmagasabb épület
Japánban. Közel volt, így gyalogultunk. De nem mentünk fel a tetejére, mert 3000 yenbe került. Így csak az alsó szinteken néztünk szét, ahol
boltok voltak.
Aztán indultunk a barátnőmék házához, ugyanis az anyukája
vacsorával várt minket. Töltött káposzta szerű ételt készített nekünk. Szép és nagy
házuk van, ami nagyon menő mert van benne egy mászófal az apukájának. A
nagyszülei pedig szemben laknak. Nagyon kedves volt mindenki. Este sokáig
beszélgettünk. Szóba jött, hogy szívesen
megkóstolnám a bogarakat. Erre az anyukája hozott nekem sáskarágcsát, mert
nagyon szeretik. És tényleg finom, édes íze van :D Hoztam haza, és körbekínálok
mindekit. Változó a sikere.
Másnap 11kor indultunk el Ikebukuroba, mondván,
hogy itt hamarabb nem nyitnak a boltok. Azt mondta a barátnőm, hogy
Ikebukuroban jobb a választék az anime kedvelőknek, mint Akihabarában. Rengeteg
ember volt itt is. Vettem szuvenireket, de nem írom le mit hátha olvassa az is,
akinek szántam :D Aztán ruhavásárlás volt a program, sok mindent felpróbáltam,
de végül nem vettem semmit. Akabanában találkoztunk az anyukájával, aki olyan
kedves volt, hogy elhozta oda a hátizsákom. Nem akartam cipelni, mert előzőnap
is végig rajtam volt. De ha ez nem lett volna elég, a Tokyon belüli utazást és
az ebéd, illetve vacsorát is ők fizették. Ezt ettem ebédre, sajtos rákos rizs.
Nagyon fini. Még szoknom kell, hogy itt alapból jár ingyen egy pohár víz az
ételhez, de én automatikusan rendeltem kólát is :D Aztán elkísért a buszig,
nehogy eltévedjek megint :D Nagyon jó volt a hétvége, sokat sétáltunk. Legközelebb
februárban megyek hozzájuk, amikor jön a Babám is hozzám <3
Egyéb érdekességek a hétről:
Találtam egy csótány alakú hűtőmágnest a fürdőben és úgy
döntöttem, megtartom :D
Nyers halas ebéd. Múltkor ezt akartam enni, de elfogyott ☹
Hamar elfogynak a napi menük, úgyhogy van, hogy currys rizst tudok csak enni,
mert az mindig van. De nem baj az is finom :D
Itt van almás kóla is. Finom.
Az egyik irodában dolgozónak szamuráj felmenői vannak, és
elhozta a turizmus órára megmutatni az egyik kardját a gyűjteményéből. Sajnos nem
rakhatok ki róla fotót, mert titokban hozta :D
Megjöttek az első körös képek a hastáncról, megosztok párat.
Megjöttek az első körös képek a hastáncról, megosztok párat.
Mellesleg már 2 hónapja vagyok itt. Gyorsan telik az idő 😊
Egyelőre ennyi, viszlát legközelebb^^










































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése